2010. július 11., vasárnap

Trollok földjén (2010.07.09. péntek)


A nap mottója: "Ne bosszantsál már a vízesésekkel!"
A tegnap elkezdtük számolni a vízeséseket út közben. 176-ig jutottunk, míg minden kisebb-nagyobb vízfolyást összeszámoltunk. Másnap, azaz ma már ránézni se bírtunk, ezért szakadt ki Mátéból az előbbi mondat.

Reggel kihasználva a jó időt, sétahajókáztunk egyet a Geiranger fjordban. itt található egy nagyon szép vízesésrendszer, a hét nővér, hét egymás mellett, kb. 250 méter magasból aláhulló vízeséssel. A hegyoldalon található Norvégia legelzártabb farmja, ahol a királyi pár is megünnepelte 1994-ben a házassági évfordulóját.

Kirándulás közben éppen szembe jött velünk egy nagy óceánjáró hajó, ami egészen a fjord belsejébe el tud menni, olyan mély a víz.

Délután elautókáztunk Alesundba, ami egy szigetekre épült halászváros, egyben túránk legészakibb pontja. Hazafelé bejártuk a trollok útját, egy nagyon kanyargós szerpentint a semmi közepén, kihalt vidéken. Az út egyébként egy nagyon régi kereskedelmi útvonal mentén épült, amelyet magas hegyek öveznek. A trollok egyébként hegyi manók, akik megkövesedtek és arcaik ma is láthatók a sziklákban (egyébként van benne valami!!!).

Hazafelé meggyűlt a bajunk egy bóklászó buta tehénnel az út közepén, mert nem akart minket elengedni. Este pedig levideóztuk, hogy éjjel kb. 1 órán át van csak sötét.

Most megyünk foci vébét nézni, de majd folytatjuk...

1 megjegyzés:

  1. jelzem a trollok nem hegyi manók... az angolszászoknál emberevő óriások, az északiaknál nem esznek embert, de ott is valami óriás népség.

    VálaszTörlés