Napi mottó: „Fizetgetnek, dolgozgatunk.”
Ma reggel Oslóból indultunk útnak Svédország felé. Reggel arra kelt az egész csapat, hogy három kukásautó egymás után, kb. fél órás időközönként behajtott az egyébként nyugis kis utcánkba, és nagy zaj közepette elvégzi a dolgát. A kocsik felirata a következő volt: „Mi végezzük Oslo legfontosabb munkáját.” És mivel három ilyen is boldogított minket kora reggel, úgy véltük, alighanem ez az ő saját napjuk.
Oslót elhagyva sikerült kifognunk egy olcsó, ámde automata benzinkutat, ahol hosszan tanakodtunk, hogyan is működik. Végül a kútfej túloldalán tankoló sráchoz fordultunk. Már épp fogalmaztuk angolul, mi is a bajunk, mire szólt, hogy nyugodtan mondhatjuk magyarul is :D Kolozsvári fiú volt, aki egy nagyobbacska csapattal Norvégiában újít fel házakat.
Útban Svédország felé csodálatos, napsütéses idő volt, csak úgy, mint minden másik, utazással töltött napon. (Az időjárás jelentés szerint holnap, amikor Malmöbe megyünk várost nézni, eső várható.)
Út közben megálltunk Vitlycke-ben, ahol megnéztük a Világörökség részét képező sziklarajzokat (más egy csomó Világörökség helyen jártunk: Geiranger, Bergen – Hanza házak). Először bementünk egy, a GPS szerint turista információs pontként nyilvántartott irodába, hogy hol is vannak ezek a barlangrajzok a városban, mire kiderült: (1) az iroda a helyi önkormányzaté, (2) nem barlangrajzok, csak sziklára festett motívumok. Mikor megtaláltuk, jót mulattunk rajta, hogy a halászó-vadászó férfiak minden szerszáma jól láthatóan ábrázolásra került .
Folytatva az utat megálltunk egy parkolóban fényképet készteni a tájról. Sikerült egy épp délutáni kávét és süteményt fogyasztó, idős társaság elé beparkolni, még mosolyogtunk is, hogy jól felkavarjuk nekik a port az egyébként üres parkolóban. Amint kiszálltunk, halljuk az idős társaság részéről: „Milyen kicsi a világ”. Először azt hittük, rosszul hallunk, de miután még egyszer elhangzott, leesett, az idősek egyike egy régen külföldre szakadt hazánk fia. Nagy örömmel üdvözölt minket a bácsi, bemutatott a feleségének, aki svéd létére nagyszerűen beszélt magyarul, és kedélyesen elbeszélgettünk az utazásunkról. A napi mottó is a bácsitól származik, aki így összegezte véleményét a XX. század második felének Magyarországról. Ő volt egyébként a negyedik magyar, akivel összefutottunk az utunk során.
